Zero motiváció

A tavalyi asztológiai elemzésen szó volt róla, hogy életem legsötétebb telét fogom átélni és ha azon túl leszek, a földi útan röppályája sebesen felfelé ível majd. Az első ilyen izgalommal és nagy reményekkel várt időpont az január 22 volt, ahol az éves (születésnaptól-születésnapig) tartó elemzésemre kértem időpontot.

Megérkezésem előtt szántam pár percet arra, hogy visszaemlékeztem a téli időszakra, mi is volt ebben az a nagyon sötét? Örömmel konstatáltam, hogy bizony elég szépen vettem az akadályokat, habár volt bőven, a felkészültségnek köszönhetően simán átléptem rajtuk.

Beleestem abba a hibába, hogy elvárásaim voltak, méghozzá időbeni és minőségbeni is. Pedig nem vagyok egy türelmetlen típus, elég sok ideig vagyok képes a negatív mintáimba is beleragadni. Viszont eljött az idő, hogy már nagyon erősen vágyom arra, hogy változás következzen be az életemben. Ez a változás halvány szellőként meg-meg csapkodja az arcom és elég kellemesen hat, minél többször teszi annál inkább vágyom rá. És már nem akarok a régi mintáimban létezni.

Január 22 után jött egyébkén a feketébb leves és a mai napig tart. Volt itt már mindenféle lezárás,, bolygóállás változás meg csodás tavaszi napéjegyenlőség és csoda csoda hátán, én meg a pozitivitásomban szépen gurulok lefelé. Vannak jobb napjaim, de utána mindig történik egy esemény, ami emlékeztet arra, hogy ez még nem az a boldogság-pont, amire vágyom. A körülményekkel való viszonyom eléggé beletörődött hangulatú, de annyira megbénít, hogy azt érzem, képtelen vagyok ma tovább cselekedni az új utamra való érkezéssel kapcsolatban.

Érzem, ahogy elvész minden motiváció és energia és csak rápillanatok a kütyükre idegesen, mint mikor éhesen nyitogatod a hűtőt, hátha találsz benne ételet, ami tetszeni fog. Nem tudom mit várok ezektől a zaklatottságtól fűtött pótcselekvésektől, de mégis azt választom ahelyett, hogy cselekednék magamért.

Bár írom ezt a pár sort, ami ha másnak nem is, magamnak mindenképp hasznos. Akár meg is veregethetném a vállam, hogy megdícsérjem magam, amiért ma hajnal 3kor felkeltem, elmentem a boltba sütni a pékárut, hogy nyitásra kész legyek, 6kor átmentem a konditerembe, ahol magamért, az önbecsülésem javításáért edzettem. Nem nevezhetem reménytelennek.

De mindez motiváció nélkül...

Érezted már úgy, kedves olvasó, hogy a világon semmi se segít előrehaladni? A lépteid létrejöttének gátlója bombabiztos, legyőzhetetlen. Mennél, de nem tudsz. Hihetetlen.

Az idő csodás, a tavaszi megújulásban a saját megújulásom is elávárássá alakult. Fura, hogy viszonylag ekkora ismerettel rendelkezve is meg-meg rekedek. Az elméleti tudást mindig egyszerűbb megszerezni és nyilván az az első lépés, de hajlamosak vagyunk illúzióként a teljes megoldásra rávetíteni.

Az, hogy fejben meglegyenek a dolgok, nagyon fontosak, de kb semmit semmit sem ér, ha a gyakorlatban nem vagyunk képesek alkalmazni. Elolvashatjuk a világ összes önismereti könyvét, járhatunk ezeregy terapeutához, ha a hétköznapjainkban nem cselekszünk a fejlődésünk, gyógyulásunk érdekében, a módszerek kizárólag elméleti síkon léteznek és kínálnak megoldást. A való életben, ugyanazokat a mintákat követve, mint eddig, csak hajszoljuk a megváltás illúzióját.

Ha nem is teljesen, de egy picit eme sorok írása motivált arra, hogy vegyek egy nagy levegőt és a mellkasi nyomásomat figyelembe véve is tegyek lépéseket a jövőm érdekében.

Hiszek a kitartó és következetes munka erejében és merem remélni, hogy nekem ezek hamarosan a szüret időszakába kerülnek!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)