Nem tudok mindent megoldani

Szomorú volt kezdetben beismerni, ahogy szépen bomlott az egom, szinte fájt tükörbe nézni és azt mnodani magamnak: itt már többet nem tehetek.

Nem a felismerés volt annyira bántó számomra, inkább csak az, ahogy a környezetem vált támadóvá emiatt. Az eddig mindent mindenki számára azonnalból a saját utam választása lett a hétköznapjaim dinamikája. Ahogy ezen változás párhuzamában a múltbéli lényem s az akköré épített élet elkezdett rombolódni, a benne élők továbbra is tőlem várták a megváltást. Az új életem és lényem erre képtelen volt, már a saját életem éltem s a kötelességeimen túl nem tehettem többet, mert az mind bennem kárt okozott volna; ahogy korábban is.

Most már erre figyelmes vagyok és szépen alakul az új és egyre több lehetőség adódik az életemben, de a folyamatos visszatekintés még frusztrál. Megkérdőjelezem a döntésem, vajon jót cselekszem azzal, hogy mindent otthagyok? Hogy mindenről lemondok, amit eddig építettem? Nem tudom megoldani az életet úgy, hogy másokért is élek, hogy mások helyett is élek. Túl nagy felelősséget vállaltam és túl nagy terheket cipeltem, minek súlya mára teljesen legyőzött. S habár élhetném meg vereségként, a betegség egyelőre elkerült, ígyhát hálás lehetek, hogy eme felismerés nem jelenti az utam végét. Sok hasonló lehetőség fordult már meg az életemben, csak nem voltam rá elég tudatos, lélekben felnőtt, hogy válasszam. S szépen visszamentem a régi negatív mintáimhoz, ami az élet pofonjait osztogatónak újabb okot adott, hogy megkínáljon.

Lehet küzdeni a sorsunk ellen és vannak "működő" módszerek...a különböző függőségek homokban tartják a fejünket és megkönnyítik a pillanatnyi küzdelmek elkerülésével az életünket.

De hosszú távon ez mennyire megoldás? Nem hihetem azt, hogy a fejlődésem érdekében ne kelljen megtennem mindent, mégha az fájdalmas szenvedéssel is jár.

Nem áldozhatom fel a kiteljesedett életem csupán azért a pár évért, amit nem szántam önmagam megtalálására.

Szóval sok-sok önmunka és sok segítő vezetése által ma már csak azt oldom meg, ami az enyém! Ami a kiteljesedésem szolgálja és ezáltal tudok a legtöbbet adni a világom és mások számára.

Ha kezdeti rossz érzések és bántó embertársak véleménye nem az enyém. Hiszem, hogy ha tiszta szívből cselekszünk és próbáljuk élni az életünket, akkor eljutunk a földi létünk legmagasztosabb pontjára. Bármennyire is akadályoktól teli, sokszor elviselhetetlennek tűnő fájdalommal kísér, de mindig kárpótól az, ha újabb szintet ugrottál a saját pályádon.

Nem kell másoknak megfelelni, ahogy a Szuperszemélyiség könyben írja Soltész Ian:" Ha belül hordott az önbecsülésed, akkor nem számít, ha bárki más kívül nem becsül. A nap továbbra is ugyanott kel fel, Te ugyanúgy jól szórakozol, és az aranyhalaid is ugyanúgy lubickolnak tovább."

Tegyél minden nap a személyes fejlődésedért, magadért cselekedj és teremts értéket és nézd ahogy csodává válik körülötted a világ! :)

Köszönöm, hogy olvastad a bejegyzésem!