Széllel szemben

14 éve taposom azt a bizonyos malmot. Vállalkozások, tanfolyamok, értékteremtő próbálkozások, sikerek és pofonok.

Az önismereti út, a tükörbenézés egyik fantasztikus -és egyben fájdalmas- következménye az, mikor felismered, mik a szükségleteid, elvárásaid magaddal és a környezeteddel szemben. Elkezded meghúzni azokat a bizonyos határokat, amik téged védenek és segítik az előrehaladásod.

Én mostanában jelölöm ki ezeket a határokat. Olyan mértékű változások következnek be az életembe, amik egyszerre izgalmasak és nagyon félelmetesek.

Korábban azt gondoltam, hogy ha ide születtem, akkor itt is van dolgom. Görcsösen próbáltam egyre és egyre többet adni ide, ahol sorra elutasításokba ütköztem.

A konklúzió mindig az volt, hogy nem csinálom jól és hogy bennem van a hiba.

Nem értem, hogyan lettem a zárkózottból egyre és ilyen mértében nyitott az újra, de ahogy növekedett a perspektívám és egyre többet láttam a világból és magamból egyaránt, még mindig azon voltam, hogy ezt a nyitottságot és újdonság-élményt megmutassam otthon és cserébe egy hatalmas sikerélményt kapjak.

Ennek most van itt a böjtje. Vagyis, inkább úgy fogalmaznám most, hogy az önbecsülésem fejlődésének eredménye az, hogy már merem kimondani, a fejlődésem és a tudásom, minden tapasztalatom felemelő és értékes. Ha itt nem érzem magam annak -már pedig a legjobb tudásom szerint mindent megtettem- akkor bizony helyváltoztatásra van szükség. Egy olyan környezetre, ahol az embert az igazi önvalójáért tisztelik, szeretik és elfogadják. És ezek az érzések megvannak magam felé és nem a környezetemtől várom el.

Ahogy ez a felismerés megtörtént, tényleg szeretetből fakadóan, a körülmények ennek támogatásaként kezdtek változni. Ez bizony nem feltétlen kényelmes, sőt..számomra most igazán kellemetlen.

Teljesen más lettem, mint amit eddig mutattam. Igazi, határozott és erélyesebb. Ez bizony a környezetem számára nagyon negatív, hisz eddig bármikor hajlandó voltam magam elé helyezni őket és mindent megtettem, amit csak tudtam, cserébe a szeretetükért.

Elfogadom magam és a jelenlegi állapotom, helyzetem. Szerettel is gondolok önmagamra és merek egyre bátrabban kinyílni. Így már nem függök annyira mások visszajelzéseitől (amik sok esetben full hamisak) és könnyen engedem el mindazt, amit az elmúlt 14 évben építettem és mindazt, amihez az elmúlt 34 évemben ragaszkodtam.

Remekül jelez vissza az élet és ahogy elismered önmagad, minden lehetőséget felkínál, hogy megválasztva szárnyalhass a saját utadon.

Én ma már önmagamat választom. Napi szinten szorongok, mert érzek veszteség érzetet, sokszor megkérdőjelezem a döntésem, és nem mindig hiszek magamban. Őrlő tud lenni.

De ilyenkor mindig hátrapillantok és lecsekkolom, hogy mennyi mindent értem el és milyen hosszú és eredményes az út, amin járok. Ennél jobb visszajelzésre nincs is szükség.

Hidd el, hogy értékes vagy, hidd el, hogy választhatod önmagad!

Az elmúlt pár év, de különösen az elmúlt 4 hónap az, ami gyökeres változást hozott az életembe. Nem tudom, hogy miért lettem ilyen szerencsés, hogy megtapasztalhattam ebben az életben az önszeretet érzését, a hálát és az örömöt. Így 34 évesen, először.

Ahelyett, hogy az elmúlt bő 3 évtized miatt keseregnék, úgy döntöttem a következő évtizedeim boldoggá tétele lesz a cél és azon küldetéseim teljesítése, amiért leszülettem.

Valós időben, a pillanatnyi érzéseim vetülnek most képernyőre, főleg azért, hogy kiírjam magamból ezt a nagy katyvaszt, amit okozok nap mint nap.

Ha te, kedves olvasó bármi hasznosat ki tudsz ragadni, akkor mérhetetlenül örülni fogok annak, hogy téged is inspirálhatlak ebben a témában.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)